VeszprémFest
Premium Music Festival
2024. JÚLIUS 16-20.  

  • Mobil applikáció :

United Experience, vendég: Mihályi Réka és Mujahid Zoli

A United együttes eredeti tagjaiból álló alapzenekar a magyarországi popzenei élet legtehetségesebb előadóit hívja meg vendégként, hogy együtt minden alkalommal egy egyszeri és megismételhetetlen koncertélménnyel szórakoztassák a közönséget. A zenekar frontembere, Pély Barna tizenhét év közös munka után egyéni karrierjére koncentrál.

A United az idei évtől új felállásban folytatja azt az utat, amelyen egykor elindult. A két alapító tag, Romhányi Áron, Arany Zsiráf, Fonogram és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző, hangszerelő és Mits Gergő, jazz-basszusgitár előadóművész magyarországi sztárénekesekkel kiegészülve lép színpadra a jövőben. „Nem volt kérdés számunkra, hogy Barna döntése után is tovább vigyük a Unitedet. Az új felállásban olyan hazai sztárelőadók fognak énekelni, akiket szeretünk és sokra tartunk. Emellett fontos szempont volt a kiválasztásnál az, hogy valami pluszt tudjanak hozzátenni a United slágerekhez.” – fejti ki Mits Gergő. Minden koncert egy egyedi gálaműsor, ahol neves vendégművészek a United ismert slágereit: „Végső vallomás”, a „Hófehér jaguár”, a „Keserű méz”, a „Hajnalban még a nap is más” és további jól ismert slágereket énekelnek, melyek fémjelezik a United együttes elmúlt két évtizedét. Magyarország egyik legkedveltebb pop zenekara eddigi pályafutása során öt nagylemezt, egy DVD-t, egy Best of albumot adott ki, és számtalan díjjal méltatták munkásságukat. A vendégművészek a már jól ismert United dalokat tovább éneklik, illetve saját ismert dalaikat is előadják ezentúl United Experience néven, minden alkalommal egyedi módon.

A teljesség igénye néklül a következő vendégművészekkel lesz hallható és látható a zenekar: Tóth Vera, Tóth Gabi „Totova", Radics Gigi, Király Viktor, Roy és Ádám, Heincz Gábor „Biga”, Falusi Mariann, Veres Mónika „Nika”, Mihályi Réka (Group’n’Swing).

A veszprémi koncerten Mihályi Rékát és Mujahid Zoltánt hallhatja a közönség.
Mihályi Réka 2009 óta a Fonogram díjas Group'N'Swing zenekar énekesnője, a Ridikül műsor főcím zenéjének előadója, a Masni és Pocó gyereklemez szerzője.
Mujahid Zolit a 2003-as Megasztár c. műsorban vált ismertté, azót számtalan saját dala jelent meg, és nagy sikerrel szerepelt Máté Péter ls Szécsi Pál emlékkoncertek fő előadójaként is.

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2023

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiapartner
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.